Gyorsabbak, erősebbek és bátrabbak lettek a kosarasok

Igazi közösségépítő alkalommá nőtte ki magát a BSE Kosárlabda Szakosztályának 3 (és fél) napos alapozó-edzőtábora.

Képgaléria elérhető a szakosztály facebook-oldalán!

Az aktív kosarazók több mint fele, mintegy 35 gyerek mozgatta át magát augusztus 2-5 között. Az idén először a legkisebb korosztály (szeptembertől elsősök) számára is lehetőség volt kedvelt sportjában egész napokat eltölteni. Reggel a sportpályán kezdtük egy kis ébresztő kocogással, gimnasztikával, két csoportban történő „állapotfelmérő” futással.

Tízórai, minimális játékot követően a délelőtti kosáredzés elsősorban az erőnlét fejlesztésére irányult, a végén a dobások finomításával dobóversenyek, ziccergyakorlatok formájában. Kiéhezett sportolóinkkal a szemben lévő Terciáig kellett csak kitartani még az ebéd elfogyasztásához, majd egy kis fagylalttal nyugtattuk gyomrunkat, hogy a délutáni edzésre is maradjon lelkesedés. A csendes pihenőben előkerültek a különböző társasjátékok, minden korosztálynál, néhány lány tornabemutatókat tartott a szőnyegen. Sokszor nem bírtak már a gyerekek kifogyhatatlan energiáikkal, így a sok foci, futkározás, ugrálás után először nehezebben vették a délutáni labdaügyességi gyakorlatokat, de a meccsezéskor már senki sem panaszkodott, a tábor előrehaladtával pedig jobban is sikerült beosztani az energiákat.

A reggeli futások időeredményeiből látható, hogy vették fel fokozatosan a szezonra szükséges ritmust a gyerekek, az edzésközi időkben megfigyelhető volt a kis barátságok kialakulása/megerősödése, mely mind a közösségi kapcsolatokat erősítették, így remélhetően a szezonbeli mentális helytállást fogja erősíteni ez az élmény.

Az utolsó napon ezt fokoztuk az alkonyatban egy kis bátorságpróbával a sportpályán, ahol szintén két csoportra osztva kellett ijedelmeiken közösen túllépve néhány feladatot megoldaniuk a gyerekeknek. Este aztán a leglelkesebbek ott is aludtak a csarnokban, ezzel megkoronázva az együtt töltött időt.

Nehéz volt szavakkal átadni ezt a pár napot, mert –engedjenek meg egy kis személyes kommentárt – egyrészt nem hittem, hogy ennyire jó lesz kikapcsolódni a mindennapi rutinmunkából, de azt sem, hogy ennyire fárasztó lesz: a gyerekekért azonban megéri a fáradtság, és szeptemberben szeretettel várunk mindenkit edzéseinkre!

Figyeljék az iskolában kifüggesztett információkat majd az edzésekről, csatlakozzon bátran bármelyik korosztályból, akinek rokonszenves a szakosztályban zajló munka!

CSTZS