Történelmi siker a bátaszéki úszósportban

A Bátaszéki Úszó Szakosztály számára, nagyon komoly helytörténeti jelentőséggel bír, hogy a megyei úszóéletbe betört és évről évre egyre több helyet követel.
Kanyarodjunk kicsit vissza az időben, mert eljött a számvetés ideje! Történt, hogy 2008-ban elhatároztuk, új fejezetet nyitunk Bátaszék Város sporttörténelem könyvében, úszóversenyt szervezünk.

Kis túlzással mondhatom, hál’istennek mindenki egyben maradt. No, persze voltak többen, akik az 50 és 100 méteres távok megtétele előtt feladták, de voltak olyanok is, akiket úgy kellett szabályosan kiemelni a vízből, mert már annyi erejük sem maradt, hogy ezt önállóan megtegyék. Azért persze volt egy-két csiszolatlan gyöngyszem is nagy szerencsénkre. Ők voltak azok, akik tehetségüknél fogva néhány hónap alatt képesek voltak elsajátítani az úszás alapjait, és egyben teljesíteni a távokat. Ezekkel a „versenyzőkkel” vágtunk neki 2009-ben az első megyei diákolimpiának. Néztek is a profik, hogy ki ez a jó kiállású csapat, akik harsányan drukkolnak az utolsó helyen célba érő versenyzőknek. Persze, ők nem tudták hogy mi azért szurkolunk, hogy az a „szerencsétlen” bátaszéki fuldokló gyerek célba érjen súlyosabb egészségkárosodás nélkül. Végül is teljesítettük a távokat leküzdve az oxigénhiányt. Sajnos az ellenfeleket nem. Első megyei próbálkozásunk cikkének címe is ez volt: „az asztalról lehulló morzsák” Mert hogy két bronzérmet megszereztünk, akarom mondani megkaptunk. Mert háromból lettünk harmadikak. De ennek ellenére mi boldogok voltunk, ünnepeltünk, szerettük amit csinálunk. 
Az idők folyamán azért érezhető volt, hogy fejlődik a csapat. Bár 2010-ben még mindig két bronz volt a mérlegünk, a srácok egyre jobban teljesítettek, a középmezőny aljára értünk. Végre voltak kategóriák, melyben nem az utolsó helyen zártunk, és elkezdtünk tényleg úszni, ami egy úszóversenyen kimondottan előnynek számít. 2011-ben szereztük az első ezüstérmünket, a mai napig is úszó Mezei Réka és Bertalan Anett másik két társával váltóban jeleskedett. E mellé még szereztünk 4 bronzérmet is. Nagy szó volt. Ahogy teltek az évek, a statisztikák egyre jobbak voltak. Bár az ezüstök száma általában kettő volt, egyre több bronzérem lett, egyre több versenyzőnk végzett a dobogó legalján. Éreztük közeleg az idő, hogy valami kiemelkedő történjen. 2015 januárjában megtört a jég, a Bátaszéki Úszó Szakosztály – végre - megye bajnokokat mutatott fel. 4 arany, 7 ezüst és 4 bronzérem volt a mérlegünk, ami több volt, mint amit mi jósolni mertünk volna. Az időeredményeink is olyan erősek voltak, hogy az országoson szinte minden indulónk a legerősebb futamba lett sorolva, és leány gyorsváltónk csak tizedekkel maradt le a dobogóról. Büszkék voltunk, de a lecke ezzel fel lett adva. 2015-től kezdve kutyakötelességünk megyebajnokokat, országos indulókat produkálnunk.
Eljött 2016 január 13-a, ismét egy megye bajnokság. Hátunk mögött rengeteg munkával és megtett kilométerrel, vállunkon a kötelező jó teljesítmény terhével ismét nekivágtunk. A – számunkra – történelmi siker nem maradt el. Először Mattenheim Bálint – megismételve tavalyi eredményét – nyerte meg a gyorsúszást, majd hátúszásban is az első helyen ért célba (hozzáteszem, klubtársa Farkas András előtt, tehát duplán be voltunk biztosítva ebben a kategóriában). Ezt követően Sörös Noémi (akitől már régóta vártuk az eredményt) szintén a hátúszóknál lett első. Ezután rendkívüli izgalommal vártuk a váltókat, mert abban valahogy mindig jól teljesítünk. A várakozás nem volt hiábavaló. Hat csapatunkból, öt a dobogón végzett, és sikerült a 3 egyéni arany mellé még 2 csapat elsőséget megszereznünk. 
A Bátaszék SE Úszói január 13-án átírták a helytörténeti jelentőségű sikereket. 5 arany, 6 ezüst és 10 bronzéremmel, minden idők legsikeresebb megyei diákolimpiáját produkáltuk. Ezzel az eredménnyel (hozzávéve Mezei Réka novemberi sikerét) 6 kategóriában kvalifikáltuk magunkat a március 19-20-án Miskolcon megrendezésre kerülő Országos Diákolimpiára. A kérdés addig is, hogy sikerül e dobogóra jutni országos versenyen? Nem tudjuk még, de azt biztosan állítom, a kérdést nap mint nap, kilométerről kilométerre feltesszük magunknak. Hajrá Bátaszéki Úszók! A legjobbak vagytok!
A megyei diákolimpia érmesei:
1. hely: Mattenheim Bálint (gyors, hát), Sörös Noémi (hát), Bozsolik Ákos, Farkas András, Fekete András, Mattenheim Bálint (gyorsváltó), Edelényi Nóra, Csendes Szonja, Fodermayer Eszter, Sörös Noémi (gyorsváltó)
2. hely: Rajnai Viktória (gyors, hát), Fodermayer Eszter (mell), Farkas András (hát), Rajnai Viktória, Zoltán Nóra, Tóth Nóra, Vörös Vanessza (gyorsváltó), Schmidt Levente, Flóderer Károly, Papp Tamás, Horváth Dominik (gyorsváltó)
3. hely: Bozsolik Ákos (gyors), Zoltán Nóra (gyors), Horváth Dominik (gyors, mell), Sörös Noémi (gyors), Farkas András (mell), Zoltán Nóra (mell), Csendes Szonja (mell), Edelényi Nóra (hát), Szűcs Kristóf, Lovrics Adrián, Ruppert Edmond, Gáll Kristóf (gyorsváltó)

További képek a szakosztály facebook-oldalán!

Nagy Ákos