Ezüstérmesek kosárlabdázóink

Tavaly a Pomsár Szilvia vezette, juniorokkal kiegészült felnőtt-, valamint a Matejcsek-Lerch Éva által edzett és irányított gyermek csapatunk örvendeztette meg a kosárbarátokat és szerzett dicsőséget városunknak a bajnoki ezüstérmekkel, idén pedig Horváth Rita tanítványai, a serdülők bizonyítottak.

A regionális serdülő bajnokság utolsó két mérkőzését hazai pályán vívhatták meg fiataljaink a szép számú szurkoló által teremtett remek atmoszférában. A forró hangulat és a parázs csaták alaposan feladták a leckét a játékvezetői kettősnek is, kifogniuk azonban nem sikerült rajtuk.

 

Az első mérkőzés egyben a legfontosabb is volt, egy esetleges győzelem biztosította volna, hogy másodiknál rosszabb helyen már nem végezhet a BSE. Csapatunk nem is hagyott sokáig nyitott kérdéseket, az első perctől diktálta a tempót. Folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között, amihez a különben becsülettel küzdő ellenfél ezúttal csak aszisztálni tudott, végül a felnőtt kosarasainktól is csak ritkán látható mennyiségű kosárral terheltük meg a Mohács gyűrűjét.

A nem akármilyen teljesítményre ezután sikerült még egy lapáttal rátenni a bajnokságban toronymagas esélyes, veretlen Komló ellen. Az elképesztő fizikai fölényben játszó baranyaiak ellenében hatalmas akarattal küzdöttünk, a végig nyílt találkozó csak a végjátékban dőlt el. Ezúttal még muszáj volt meghajolnunk a túlerő előtt, azonban ha a munkamorál, elszántság, csapatszellem és a sportág iránti alázat marad, esetleg még növekszik is, jövőre már ők is joggal tarthatnak tőlünk.

 A fiúcsapatok között fele részben lányokkal felálló BSE tehát egy gyönyörűen csillogó ezüsttel lett gazdagabb, míg a bajnokság legjobb bátaszéki játékosának járó címet és oklevelet Schroth Anna vehette át.

A fiúcsapatok között fele részben lányokkal felálló BSE tehát egy gyönyörűen csillogó ezüsttel lett gazdagabb, míg a bajnokság legjobb bátaszéki játékosának járó címet és oklevelet Schroth Anna vehette át.

A Regionális Serdülő Bajnokság IV. fordulójának részletes eredményei:

Bátaszék SE - Mohács GYKSE 60-34 (17-6, 19-12, 17-8, 7-8)

Bátaszék SE: Szabó Fanni 4, Sánta Barbara 3, Schroth Anna 4, Dékány Nóra 4, Sikabonyi Eszter -, Bódi Nikolett 2, Schroth Kinga -, Széles Tamás 2, Császár Bence 10, Bozsolik Ákos 6, Molnár Bence 8, Gracsek Zsolt 17, Kósa Szilárd -.

Horváth Rita, edző: "Az első perctől kezdve uraltuk a mérkőzést, és nem engedtük ki kezünkből a kötelező győzelmet. Az időkéréskor megbeszélt taktikát maximálisan betartották a gyerekek, jó volt ezt látni. Ami nagyon tetszett még a küzdeni akarásotok, és, hogy egymásért képesek voltatok küzdeni és hajtani. Egységes volt a csapat, mindenki odatette magát a pályán. Kitűnt: az egész csapat."

Komló SE - Bátaszék SE - 43 - 34 (11-6, 15-9, 9-13, 8-6)

Bátaszék SE: Szabó Fanni -, Sánta Barbara -, Schroth Anna 4, Dékány Nóra -, Sikabonyi Eszter -, Bódi Nikolett 2, Schroth Kinga -, Széles Tamás -, Császár Bence 4, Bozsolik Ákos 5, Gracsek Zsolt 13, Kósa Szilárd -, Tóth Nikolett-

Hoprváth Rita, edző: "Az első negyedet kicsit bátortalanul kezdtük, de aztán a gyerekek kezdték elhinni, hogy "lehet keresnivalójuk" ezen a mérkőzésen. A taktikát most is maximálisan betartották, ennek köszönhetően sikerült széthúzni támadásban a mezőnyt, így szépen tudtak ziccerezni. A harmadik negyed szuper volt, az ellenfél 14 ponttal vezetett már, és ebből az előnyből 10 pontot sikerült lefaragni! Nekem ez azt mutatja, hogy ha odafigyelnek, és csapatként működnek együtt, nagyon erős lehet a csapat! Nagyon tetszett a küzdeni akarás, az ellenfél teljesen megzavarodott.  Azt is remélem, hogy most már nem félnek a Komlótól, hiszen nincs akkora különbség, akkor sem, ha ők sokkal magasabb csapatszerkezettel játszanak. IGAZI CSAPATMUNKA volt és ez mindenkire vonatkozik, arra is, aki most nem kapott játéklehetőséget! Öröm volt látni, remélem, a nézőknek is tetszett a produkció, nekem nagyon! Jó lenne, ha ezt a formát tudnánk minél többször előhozni és rendszeresíteni, mert ebből lehet igazán építkezni. Kitűnt: az egész csapat. A fiúk között ma extra teljesítményt nyújtott Gracsek Zsolt, Bozsolik Ákos, Molnár Bence, és Császár Bence is. A védekezésben is nagyon odatettétek magatokat."

 

-Tóth Máté-